• Lehívás

    Földelés

    Mihály arkangyal mai üzenetében kéri, hogy fel kell vértezned magad az erős, bíborszínű fénypajzs által. Ezt kérned kell és megkapod. Ez a pajzs védelmezi és oltalmazza a szeretteidet, az otthonod és a járművedet is. A bíborszínű fénypajzson csak a tiszta szeretet tud áthatolni. Kérd az arkangyaltól a szeretteidre is a védelmet, gondolatban itt és most mond ki a neveket, akikre kéred ezt. Metatron arkangyal mai üzenete szerint az élet ajándékait mindig fogadd alázattal. További üzenet, hogy vágyaid váltásához szükséges a csakrák való tisztítása. Engedd, hogy az arkangyal gyógyító gyönyörű kékfényű lángja sorban kitisztítsa a csakráidat. Tudd, hogy a tisztítás mértani alakzatok segítségével és általa történik.Vedd körbe magad a fénypajzzsal. Majd…

    Comments Off on Földelés
  • Lehívás

    Szeptemberi üzenet

    Mihály arkangyal üzenetére lettem figyelmes ma hajnalban, csendesen üzent, imádságra hívott. Nem önmagamért, hanem másokért. Tegyétek meg, hogy a mai napot imádsággal töltitek el. A világban olyan események történnek, olyan élethelyzetbe vannak emberek, amire eddig nem volt példa. Nagy változás előtt állunk, és fel kell készülni rá erővel, biztonságérzettel, hittel, bizalommal. Mentálisan és lelkileg is stabilnak kell lenni. Össze kell adni az erőnket, támogatni kell társainkat. Raziel arkangyal arra kérem, hogy az eredendő erőt vedd elő és használd, a felszínes erőd helyett, csak ekkor tud az életed kedvező fordulatot venni. Uriel arkangyal üzenete a sikerrel kapcsolatos.A következő héten megnyilvánul, láthatóvá, tapinthatóvá válik. Amit kértél, elképzeltél, az most elérkezik.

    Comments Off on Szeptemberi üzenet
  • Útmutatás

    Az áldás ereje

    Az imádságainkból mindenkinek ismerős, az áldás fogalma, jelentése, hatása. Érdemes most megint elővenni és gyakran kérni embertársunkra áldást, vagy te magad megáldasz valakit, akinek szeretnéd, hogy isten védőpajzsa vegye körül. De miért van erre szükség? Amikor valaki vagy valami, áldás hatása alatt van, az isteni fény vezeti. Védelem alatt áll, csak jó dolgok történnek vele. Erre mindenkinek van. Ezért tedd szokásoddá, hogy áldást kérsz a családodra, párodra, gyerekeidre, unokáidra, szeretteidre, a rokonságodra. A szomszédodra, az ismerőseidre, az egész helyre, ahol élsz, az egész országra, ahol a lakóhelyed van. Majd áldást kérsz az egész földrészre és az egész Földre majd végül saját magadra.Minél gyakrabban tedd ezt meg, hogy az áldás ereje…

    Comments Off on Az áldás ereje
  • Blog

    Napi rutin vagy varázslat

    Napi szintén értékelni kell az alábbi gyakorlatot, mivel különleges időket élünk, pár naponta változnak az energiák, sokasodnak a feladatok és problémák, melyeket nem egyformán viselünk el. Testileg, egészségileg és természetesen lelkileg és szellemileg is megviselnek bennünket. Testünket tápláljuk megfelelő ételekkel, italokkal, nagyon tiszta tisztasággal. Törekedjünk arra, hogy tiszta, friss levegőn töltsünk több órát naponta, ahol légző gyakorlatokat végezzünk. A lelkünk táplálásáról is gondoskodni kell, hiszen nagyon fontos szerepe van az életünkben. Szüksége van a lelkünknek a nyugalomra, az egyedüllétre, a csendes elvonulásra. Ilyenkor forduljunk befele, legyünk őszinték magunkkal, a lelkünkkel. Bocsássunk meg magunknak, és másoknak is, tegyük le a haragot, a sértődöttséget, a félelmet és a szégyent. Fordítsuk arcunkat a…

    Comments Off on Napi rutin vagy varázslat
  • Blog

    Őszi üzemmód

    Az őszi napéj egyenlőség után már jellemzően hűvösebbek az éjszakák, a reggelek és az esték. A hőmérsékletváltozást sokan megérzik, változóan reagálnak rá. A szervezetnek át kell állni egy téli üzemmódra, ami nem megy zökkenőmentesen. Persze odafigyelve a táplálkozásra, mozgásra, öltözködésre, jelentősen csökkenthetők a megfázásos megbetegedések. Azonban, ha bekövetkezett a meghűlés, akkor az alábbi gyógynövények segíthetnek: Méz, gyömbér, citromlé összekeverve nagyon hatásos, akár napi ötször is javasolt egy kanállal bevenni belőle. Erős immunerősítő, vírus és baktériumölő hatású. Csökkenti a gyulladást, melegít.Fahéj őrölve a teába, kávéba fertőtlenítő, csökkenti a vércukorszintet is.Kakukkfű teaként fogyasztva köhögés csillapító, segít felszaggatni a hurutot, vírus és baktériumölő.A hársfa virág tea köhögéscsillapító, izzasztó, fertőtlenítő hatású.A zsálya pedig jó…

    Comments Off on Őszi üzemmód
  • Gyógynövények

    Őszi növénygyűjtés

    Beköszöntött az ősz, ideje begyűjteni a természetből a télen használni kívánt gyógynövényeket, virágokat, bogyókat, gyökereket. Például a levendulát, a katángkórót, a cickafarkot, a körömvirágot. A fűszernövények is szedhetők, és száríthatók télire, a tyúkhúr és a pitypang is aktuális. Akkor szedjük őket, amikor egészségesek, jó állapotban virítanak, teltek a levelek. Lehetőleg a napos időt válasszuk a begyűjtésükhöz. Így aromájuk, hatóanyaguk jobban megmarad. A bogyófélék közül talán a csipkebogyó a legközismertebb, belőle lekvárt is lehet készíteni. A szárított csipkebogyót teaként használjuk fel, magas C-vitamin tartalma miatt. Nem főzzük, hanem áztatjuk egy éjszakán, majd ezután fogyasztjuk, így megőrzi a C-vitamin tartalmát. A leveles gyógy és fűszernövényeket is ilyenkor szedjük, hűvös helyen szárítjuk, és…

    Comments Off on Őszi növénygyűjtés
  • Blog

    Csakrák harmonizálása

    Hét fő csakránk, energia csomópontunk van, melyek mozgása révén egyensúlyban tudjuk tartani elektromagnetikus működésünket. Ezek a csakrák a szemnek nem látható tartományban vannak, azonban könnyedén tudunk hatni rájuk, mind pozitív, mind negatív irányban, tudatosan és anélkül is. A gyökércsakra harmonikus állapotban cselekvésre ösztönöz, ha kibillent a harmóniából, akkor félelem lesz urrá rajtunk. Tudatos odafigyeléssel, határozottan elkerüljük a félelem forrásait, illetve különböző technikák alkalmazásával távol tartjuk magunktól, védelmet alakítunk ki a félelem ellen. Ezt tesszük a többi csakránál is. A szakrális csakra jó működése esetén, harmóniában vagyunk embertársainkkal, kibillent működésnél az elkülönülés érzete van rajtunk. A napfonatcsakra helyes működésekor önbizalmunk tökéletes, diszharmónia esetén alacsony az önértékelésünk. A szívcsakra jó működésekor a…

    Comments Off on Csakrák harmonizálása
  • Blog

    Érkeznek az ajándékok

    Vannak olyan emberek, akikkel olyannyira összhangban vagyunk, hogy távolról is megérezzük őket. Értem ezalatt, azt, hogy annyira rájuk tudunk hangolódni, hogy érezzük a lelkük rezdülését. Átérezzük, ha szomorúak, vagy amikor bosszúsak, azt is megérezzük, amikor boldogok és örömmel vannak tele. Ezeket az érzéseket átérezzük. Van úgy, hogy ok nélküli szomorúság fog el, és ekkor eszünkbe jut az a bizonyos ismerős. Biztosra vehetjük, hogy őt érte valami dolog, amitől szomorú lett. Erre az egyhúronpendülésre mondhatjuk azt, hogy azonos frekvencián rezegnek, bármilyen távolságról képesek összekapcsolódni. Ez elég gyakori mostanában, sokan megfigyelik magukon. Ez nagyon jó dolog. Ez egyfajta növekedés, tudati növekedés, ami nagyon sok pozitív dolgot, történést rejt magában. Javaslom, hogy egyre…

    Comments Off on Érkeznek az ajándékok
  • Blog

    A falak építése és lebontása

    Két ember közötti kapcsolat nem mindig felhőtlen. Legyen az házasság vagy párkapcsolat, változások következnek be előbb-utóbb. Az élet törvényszerűsége, hogy állandó változásban van. Mindkét fél változik, mindenkire hatnak a családi, munkahelyi, társadalmi viszonyok. Amikor nem egyirányban változnak a felek, akkor kezdetét veszi a szétválasztódás, minden szinten. Érzelmileg, energetikailag, gondolkodás mentén. Ha ez a folyamat tudatosul a két emberben, akkor meg lehet állítani és összehangolni, azonban, ha a tudatalattiban marad, akkor nem megmenthető a szétválás. Törvényszerű, hiszen az energiák elkezdik taszítani egymást. Ezt pedig ismerjük a mágnes ilyen jellegű hatásáról. Ha a mágnes vonzza, akkor már egészen messziről vonzza. Egyértelmű a különbség. Eleinte csak sértő szándékú kritika jelenik meg, majd követi…

    Comments Off on A falak építése és lebontása
  • Gyógynövények

    Kerti antibiotikum, a Sarkantyúka

    Közkedvelt és rendkívül hasznos kerti növény, a rovarok elűzésére is használják, valamint kiváló és hatásos kerti antibiotikum. Szemet gyönyörködtető, talajakaró, futó, kúszó növény, előbukkanó sárga, narancsszínű virágokkal. Az első virágzástól késő őszig nyújt csodás látványt. A látványon túlmenően nagyon hasznos növény. A levéltetveket csapdába ejti, érdemes paradicsom közelébe ültetni. Az egész növény felhasználható. Virágja salátákba és dekorációként, levele teaként, borogató, vagy lemosó főzetként is használható. Alapvetően igénytelen növény, viszont csodás látványt nyújt, gyógyító hatása jelentős. Leginkább nyersen, salátának fogyasztva nyilvánul meg legjobban a hatása. Sok hatóanyagot tartalmaz, antibiotikus hatása a legismertebb. Gyulladáscsökkentőként közismert, teák összetevőjeként alkalmazzák. Sebgyógyulásra jó, immunerősítő is. Tartalmaz még C vitamint, káliumot és vastartalma is jelentős. Enyhe…

    Comments Off on Kerti antibiotikum, a Sarkantyúka