Felfrissülés
A monoton tevékenységek végzése során, belefárad a testünk. Sőt a lelkünk és a szellemünk is. Értem ezalatt a fizikai-, az érzelmi- és a mentális testünket. Mindhárom részünk, melyből az egyik az anyagi világban él, míg a másik kettő – a fizikai szemünk számára láthatatlan térben létezik. Mindig komplexen gondoljunk önmagunkra! Szellemi lények vagyunk!
A fáradtsági állapotból való kimozdulást, – amennyiben mindhárom szinten tudatosan jelen vagyunk – bármely szintünkről képesek vagyunk elkezdeni, illetve elindítani. Csupán elhatározás kérdése.
Most kezdjük az anyagi szinten, mely az egyik legkézzelfoghatóbb, legegyszerűbb, természetes móddal, a lábáztatással.
Szükséges hozzá egy műanyag lábtál, melybe kényelmesen belefér mindkét lábunk. A melegvíz legalább a bokánkat fedje be. A meleg vízbe tetszőlegesen tehetünk a méregtelenítéshez, illetve felfrissüléshez szükséges pl. konyhasót, szódabikarbónát, ecetet, gyógynövényfőzetet, illóolajokat, amelyek lehetnek frissítő-, avagy nyugtató hatásúak. A lábáztatást 3-4 naponta javaslom alkalmazni.
Figyeljünk közben a környezetre, lehetőleg csendes, nyugodt helyen legyünk, kellemes zene segítheti testi- lelki frissülésünket!