Kiemelt

Jóslás jelentése álomban

Jósló álmok léteznek, amikor egy eseményt, történést előre megálmodunk, az időben utazva.
A jóslás jelentése álomban, tulajdonképpen egy játék, mely az álmodás során különböző érzelmeket mozgat meg, az önmegismeréshez visz közelebb bennünket.

Az álomfejtésről már az ősidők óta nagy az érdeklődés. Könyvek születtek róla, álmoskönyvek íródtak, a misztika világába tudunk lépni az álmok révén. Tudjuk, hogy az álmainknak sok esetben van jóslat tartalma, sok esetben pedig nincs, csupán a múlt, a jelen és a jövő keveredik az érzelmekkel az időtlenségben. Nagy gyakorlat és hosszú megfigyelés szükséges ahhoz, hogy rutinra tegyünk szert és felfedezzük a „jóslatot”.
Sokszor képek jelennek meg, esetleg szavak maradnak meg, ritkábban mondatok vésődnek be álomban. Ezért fontos, hogy – ha szeretnél emlékezni ezekre az üzenetekre, – akkor lefekvés előtt papírt, ceruzát tegyél az éjjeli szekrényedre, amire fel tudod jegyezni az erőteljes álmaidat, vagy az üzenteket. Ebből aztán egy álomnapló is kialakulhat, amiből következtetéseket tudsz levonni.
Az álmodás során erőteljes módon a „színek” is gyakran jelen vannak, mindig színesben álmodunk, jelentésük a következő:
A sárga a szellemi erő, a kommunikáció jelképe, a kék az érzések és a lélek jelenléte, a zöld a természet szimbóluma, az egyensúly jele, a vörös a szenvedély, a földelés jelképe, a lila a szellemiség és a nyugalom jele.

Felfedezhető a jóslás jelentése álomban, amikor fontos testi elváltozásokat, baleseteket, betegségeket mutat meg a megtörténésük előtt.
Lehet ez terhesség, esküvő, haláleset, hirtelen meggazdagodás, pénzeső, vagy létráról vagy magas helyről való zuhanás, menekülés valaki vagy valakik elől, üldözés és sorolhatnám.