Gyakorlati mágia

Rontásűző cserjék

Tovább folytatva a varázserejű növények történetét, kiemelném a faágak, bokrok, cserjék rontást űző tulajdonságait.
Erre leggyakrabban a nyírfaágat használták. Az év során bizonyos napokon, a Holdállás, vagy a csillagállás függvényében, az ártó erőknek erősebb hatalmuk volt. Ilyenkor a nyírfaágat kitűzték az ajtóra, ablakra, kerítésre vagy a küszöbre helyezték. Az állatok alvóhelyét is ily módon védték le. Az élet minden területén alkalmazták. Gyermek születésekor a kiságyára rakták, sőt az anya ágyára is.
A szántóföldekre is rátették (a négy sarkukba tűzték le), hogy bő termés legyen. Szemmel verés esetén, a nyírfaágat meggyújtották és azzal füstölték, finoman veregették az illetőt. Még a szemölcsök is leszáradtak tőle.

A másik kiváló mágikus növény a fűzfa barkája. Szintén a bő termés elősegítésére, védelemre használták, hogy megvédje a házat a viharoktól, jégveréstől és egyébelemi károktól.

A következő a vadrózsa, mely erősen tüskés növény. Rontás ellen a leggyakoribb az alkalmazása. A gyakorlatban is nagyon elterjedt, mert áthatolhatatlanok a bokrai. Gyakori a teheneknél való használata. Egy időben sok tehénrontás volt ismert, hogy kevesebb teje lett a tehénnek, ezért ezt használták. A megrontott tehén teje rossz ízű és hamar megromlik. Ezért gyakran használták.

Mint látjuk a rontás ténye nagyon is ismert, régi mágia. A mai kor emberének sok eszköz van a kezében, hogy védekezni tudjon ellene.