Jó helyen vagy

Pár évvel ezelőtt történt meg velem, hogy akármennyire is igyekeztem, de sajnos lekéstem azt az autóbuszt, mellyel munkába szoktam menni. Mindig a korábbi járattal mentem, hogy kényelmesen odaérjek a munkahelyemre. Várnom kellett a következő járatra, ami tizenöt perc múlva érkezett. Nagyon ideges és felháborodott voltam, amiért nem a megszokott ütemben történnek a dolgok. Hibáztattam a buszvezetőt, a közlekedést, a szervezést. Aztán ahogy a későbbi járattal haladtunk az úton, lassított az autóbusz, mert ki kellett kerülni egy karambolt. Ámulva láttam, hogy az a bizonyos busz karambolozott egy teherautóval, amiről lemaradtam. Ekkor döbbentem meg és elgondolkodtam, hogy mekkora szerencse ért.

Legközelebb, amikor nem úgy sikerül valami, ahogy eltervezem, megértőbb leszek, mivel nem tudhatom, hogy az angyali segítség mi módon érkezik. Mert érkezik, az biztos.

Most már tudom, hogy mindig ott vagyok a legjobb helyen, ahol éppen vagyok. Hála és köszönet érte angyali segítőimnek védelmezőimnek.