• Blog

    Jó helyen vagy

    Pár évvel ezelőtt történt meg velem, hogy akármennyire is igyekeztem, de sajnos lekéstem azt az autóbuszt, mellyel munkába szoktam menni. Mindig a korábbi járattal mentem, hogy kényelmesen odaérjek a munkahelyemre. Várnom kellett a következő járatra, ami tizenöt perc múlva érkezett. Nagyon ideges és felháborodott voltam, amiért nem a megszokott ütemben történnek a dolgok. Hibáztattam a buszvezetőt, a közlekedést, a szervezést. Aztán ahogy a későbbi járattal haladtunk az úton, lassított az autóbusz, mert ki kellett kerülni egy karambolt. Ámulva láttam, hogy az a bizonyos busz karambolozott egy teherautóval, amiről lemaradtam. Ekkor döbbentem meg és elgondolkodtam, hogy mekkora szerencse ért. Legközelebb, amikor nem úgy sikerül valami, ahogy eltervezem, megértőbb leszek, mivel nem…

    Comments Off on Jó helyen vagy
  • Kiemelt

    Ancsa jósnő napi jóslat

    A jóslásnak többféle formája ismert. Az Ancsa jósnő napi jóslat címszó alatt egy magát néven nevező személy a napi jóslat formát népszerűsíti. Ez nagyon kedvező, mivel a jóslás folyamán fontos, hogy névhez kötődjön. Ezáltal közismertté válik a jós. No, de mit jelent a napi jóslat kifejezés? Annyit jelent, hogy pont erre a mai napra iránymutatást kapsz az égiektől. Általában kártyából történik, gyakori a cigánykártyából történő napi jóslat. Azonban lehet Tarot, vagy angyalkártyából is. Kiterjedhet az Ancsa jósnő napi jóslat több témára is. Legtöbben általánosat kérnek. A következő a szerelmi napi jóslat kérése, ilyenkor a jövőről kérnek iránymutatást, itt egyben a múlt elfogadását is mutatja a kártya. Munkahelyi és családdal kapcsolatos…

    Comments Off on Ancsa jósnő napi jóslat
  • Lehívás

    Erre figyelj!

    Mihály arkangyal a mai napon – szeptember 20-án – a megérzéseid fontosságáról küld üzenetet. Kövesd a megérzéseid és tartsd tiszteletben azokat. Tekints rájuk úgy, mint a belső igazmondódra. Mindig az első az igaz, abba még az egód és az elméd nem avatkozik bele. Amikor a figyelmedet valamely irányba fordítod, oda irányítod az energiádat is. Amikor az első megérzésedre hallgatsz és annak megfelelően cselekszel, akkor a helyes úton jársz! Haniel arkangyal a szenvedélyességre hívja fel a figyelmed. Használd a munkádban, a hivatásban, a szerelemben, légy szenvedélyes abban, amit a mai napon teszel! Bízz ebben a szenvedélylángban és tűzben! Az utadat védőangyalok kísérik. Melletted állnak segítő fényükkel. Erre figyelj! A cigánykártya a…

    Comments Off on Erre figyelj!